Néhány szerfelett tehetséges dalszövegíró bácsi és néni szerint a world szó rímel arra, hogy girl.

Azt hittem, hogy 2010-ben már nincsenek olyan emberek, akik azt hiszik, hogy a számítógépes játékok rajongói lelkileg sérült, végtelenül magányos, buta panelcsótányok, akik szánalomra méltóak.

Tévedtem. Sajnálom, hogy csak utólag jutott eszembe, így nem tudtam megkérdezni, hogy ugyanez az illető vajon szokott-e röhögni az emós/szőkenős/SÜN!-ös/vuvuzelás vicceken, illetve szerinte menő dolog-e az a kifejezés, hogy "sunáznám". Ha a válasz akár részben is igen, az azt hiszem, sok mindent megmagyaráz.

canteen, ertéelklub, Budapest.

Emlékszem, mekkora felhördülés volt a PC-sek körében, amikor a Ubisoft bejelentette, hogy az új Prince of Persia játék DLC-je nem jelenik meg PC-re. Én is rossz néven vettem, mivel úgy gondoltam, ha már becsülettel megvettem a játékot, elég kicsinyes dolog a kiadótól, hogy a crackelésekre hivatkozva kihagy bennünket a jóból (utólag már nem tűnik nagy veszteségnek, lévén, hogy a PoP negyedik része elég gyengére sikeredett).

Hasonlóan sokan panaszkodtak az Ubi DRM-jére, ami úgy próbálta csökkenteni a töréseket, hogy csak regisztrált felhasználók számára teszi lehetővé a játékokat, s nekik is csak folyamatos internetkapcsolat esetén.

Az Assassin's Creed 2 volt az első játék, amit a Uplay-nél regisztrálni kellett. Hál'istennek nem ütköztem semmilyen problémába, bár olvastam külföldi fórumokon, hogy a játék megjelenése után nem sokkal órákon át álltak a szerverek, így sok ember nem tudott játszani (valószínűleg magyar idő szerint épp éjszaka volt, ezért nem tűnt fel nekem a leállás).  Két héttel a megjelenés után e-mailt kaptam az Ubisofttól, melyben elnézést kértek az esetleges kellemetlenségért, és fájdalomdíjként felajánlottak egy Ubi játékot ingyen (négy választási lehetőséggel: Tom Clancy's HAWX, Heroes over Europe, Tom Clancy's Endwar, és a már említett Prince of Persia - melyeknek akkori Steames ára 30-40 euró között mozgott).

Persze igaz, hogy ez a gesztus nekik nem került semmibe, s lehet azt mondani, hogy a szemét multi megvett kilóra, de tessék nekem mondani egyetlen hasonló esetet Magyarországon, bármilyen szolgáltatásra vagy termékre vonatkozóan.

amúgy az Endwart választottam.

Erre visszatérve, várhatóan ezentúl a Kedves Barátaim azt jelenti, hogy a szegényekhez szólók, a Tisztelt Hölgyeim és Uraim pedig azt, hogy a társadalmi (felső-) középréteghez (egyébként nem szeretem ezeket az osztályos kifejezéseket).

Csak későn esett le, hogy ez a Feri gyerek meg a Viktor vitéz azon vannak, hogy a másik kárára önmagukat állíthassák be a középosztály elkötelezett képviselőjének. Ha valamelyiküknek sikerül beleülni ebbe a székbe (s ezzel együtt kormányzati pozícióba), a másiknak két választása marad:

- egy még liberálisabb gazdaságpolitikát próbál képviselni

- a szegények oldalára áll, s minden kormányzati döntés azért kritizál, mert a kisemberek rosszabbul járnak

Nyilván ugyanazt nem mondhatja, mint a székfoglaló, hiszen ezzel teljesen jellegtelenné válna a riválisához képest (ha ugyanis mindketten ugyanazt igérik, az annak kedvez, aki a székben ülve meg tudja valósítani). A vesztésre álló tehát nem tehet mást, mint a szegények pártjára áll.

Jelen szereplőink egyikének sem áll jól ez a szerep, de még mindig jobb, mint a nagytőkések lovagjának látszani. Főleg azért, mert a széket elvenni csak úgy lehet, ha a trónoló személyt sikerül a felsőosztály vérebének beállítani.

Szinte látom magam előtt, mikor Feri bekopog Viktorhoz, hogy adja kölcsön a négy évvel ezelőtti könyökkoptatós barna művezető-zakóját. Egyszer már bejött.

egyébként arra is érdemes figyelni, hogy miről nem beszélgetnek ezek a srácok.

Mikor ezt a cikket olvastam, rögtön Popper Péter szavai jutottak eszembe:

"...mi azt próbáljuk megideologizálni, hogy az öreget nyomorra ítéljük. [...] s akkor ehhöz elkezd alkalmazkodni a társadalmi közgondolkodás - eltartottak - az ELTARTOTTAK. Én tartom el őket.

Én elmondtam már, elmondom még hússzor, hogy a rendszerváltás előtti években bementem a Demográfiai Intézetbe, és megkérdeztem, hogy hogy van ez az eltartottság a valóságban. S a Demográfiai Intézetben megmutatták nekem, hogy egy magyar szakmunkás, aki eltartott volt mint tanuló, aztán eltartott lett mint nyugdíjas, de a közbülső harminc évben termelő volt... egy átlagos magyar szakmunkás annyi értéket hoz létre, hogy neki személyesen százhuszonhat évig kellene élni, hogy felélje az általa létrehozott értékeket. Már rég a föld alatt van, s a társadalom még mindig abból az értékből él, amit ő megtermelt.

Hát így eltartott ő - tetszik tudni - a valóságban. Így eltartott. Ez egy tévedés, ez egy gonosz torzítás az eltartottság ügyében. A fenét eltartott. Ő tartja el még ma is a társadalom egy jelentős részét. Ő tartja el."

(Mesterkurzus: Magára hagyott generációk)

Néztem, ahogy a kemény riporternő vitatkozik ezzel az ősbarommal, miközben a kiváló, közpénzből élő technikusaink szerencsétlenkednek.

Közben két dolog jutott eszembe: hogy a francba lehet az, hogy Szlovákia képtelen összeszedni egy magyarul beszélő embert nagykövetnek, s hogy mi sem találunk egyetlen szlovákul beszélő riportert sem.

A másik: hogy lehet az, hogy egyetlen magyar újságíró sem volt képes találni egy Réz / Havas / Kepes / Hankiss-féle embert (egyszóval olyat, akit a helyi szép szlovák leventék lekomcsiznak / libsiznek / zsidóznak) Szlovákiában, hogy kissé árnyaltabb képet kaphassunk szomszédainkról. Sehol egy szívszorító történet egy felvidéki vegyesházaspárról, sehol egy külföldi gondolkodó, aki szép közhelyeket puffogtatna a békességről.

Nem tudom, hogy mindennek mi az oka, de biztosan nem az, hogy a magyar televíziózás felnőtt, s már nem klisékben gondolkodik. Az egymás kurvaanyázásából meg addig is sok újságíró megél még pár hónapig.

disz iz nat halivúd.

Update:

köszönöm.

Egyszer láttam a tévében valami keringőszerű dalt, amit Pogány Judit énekelt, azt hiszem Koltai Róberttel. A dal refrénje, úgy emlékszem, ez volt:

Álmomban veled táncoltam
Táncoltam egyszer Nápolyban.
Holdfényes, tengerkék
Nápolyt ha látnám, én meghalnék.

Próbáltam többször is rákeresni, de egyszerűen sehogy nem dob rá találatot a Google. Nem megy a "Álmomban veled táncoltam" sem a "holdfényes, tengerkék" sem pedig a "Nápolyt ha látnám".

most is biztos csak ezt az oldalt dobja ki.

Emlékezzünk meg erről majd nézzük meg ezt a bejegyzést (a videón 6:50-nél jön a jóság)

...mert nincs benne irigység.

Nem tudom, ki volt az a barom, aki szerint a világbékét egy sovány vigyorgó joghallgató jelképezi.

Nem, barátim. A világbéke szimbóluma lehetne egy tányér krumplifőzelék, esetleg apám papucsban. Vagy mondjuk maradjunk az eredeti ötletnél, amit Istennek, Ar-Rahmānnak, Buddhának,vagy Adonainak hívnak.

Nem nehéz belátni, hogy semmi köze a világbékéhez egy olyan lánynak, akit egyszerűen csak sikk volna megrépázni.

vagy még az se.

Remek ötlet volt a munka ünnepét azzal ünnepelni, hogy nem dolgozunk. Olyan ez, mintha karácsonykor megvernéd a gyerekedet, vagy anyák napján dugnád nyugdíjasotthonba az öreglányt.

Persze nem több ez, mint a magyar nyelv furfangjára utaló viccelődés, amit bővebben kifejtek majd nektek, ha olyan állásom lesz, ahol nem várják el tőlem, hogy dolgozzak.

mondjuk ha majd én leszek a környezet- és tűzvédelmi miniszter.

A holokauszttagadásról szóló törvény időzítése számomra világossá tette: az MSZP mostmár a 2014-es választásokra készülődik.

Mesterházy Attila nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - hiába próbálják rajta keresztül eladni "az MSZP fiatalításba kezd" szlogent, a fiatalok nem járnak nyugdíjas-otthonba, nem csápolnak az MSZP pártindulójára (ami úgy hangzik, mintha Hevesi Tamás és a Hit gyülekezete zenekara összeállna egy közös szám erejéig), és a legritkább esetben haverkodnak 40-60 évesekkel. S akkor még meg sem említettem a párt országos listáját, ami mindent sugall, csak fiatalítást nem.

Mesterházyék valószínűleg mostanra bizonyosodtak meg arról, hogy a magyar holokauszttagadók vagy a holokauszttagadást pártolók tutira nem rájuk szavaznának, ahogy azok sem, akik a szólásszabadság korlátozása miatt háborodnak fel. Szavazatot tehát idén nemigen veszítenek.

Cserébe talán pár potenciális FIDESZ-szavazó inkább az MDF-SZDSZ-t, az LMP-t vagy - s ez a legfontosabb - a Jobbikot választja. Itt kezdődik a bábszínház-előadás. A FIDESZ így nem szerez kétharmados többséget, csak ha koalícióra lép Vonáékkal: s ebben a helyzetben mindkét pártnak színt kell vallania, ami könnyen népszerűségvesztéshez vezethet. Ha a FIDESZ-kormány visszavonja a törvényt, vagy ha a Jobbik kormányon kívül marad, és tüntetéseket szervez, lehet megint nácizni meg fogafehérjézni. A törvénnyel kapcsolatban az idei választások előtt heves vitára nincs sok esély (ezt mutatja, hogy a FIDESZ is csak tartózkodni mert a megszavazásakor).

Négy év múlva valószínűleg a FIDESZ népszerűsége is a béka segge alatt lesz. Addigra már senkit nem fog érdekelni a visszamutogatás az MSZP-kormányok baklövéseire, az euró bevezetéséhez és a gazdaság talpra állításához viszont Orbánéknak is fájdalmas intézkedéseket kell hozniuk. 2014-re lesz tehát egy több sebből vérző FIDESZ-ünk, és egy a maihoz hasonló Jobbikunk (legfeljebb addigra pár alapítótag és volt FIDESZ-közeli bürokrata - aki megelégelve a mellőzöttséget az újszülött párt szárnyain akart gyorsan ívelő politikai karriert építeni - otthagyja őket).

Ezzel szemben ott lesz a másik oldalon az MSZP, amely a fajgyűlölet elleni harc egyetlen bajnokaként szállhat ringbe a választásokon, s amelynek valódi politikai ellenfele már a Jobbik lesz. Reményeik szerint a politikai jobboldal veszíteni fog a megosztottság miatt. S megint mindenről szó lesz, csak a törvény üzenetéről, értelméről, a törvénnyel kapcsolatos érdemi vitáról, érdemi tájékoztatásról nem.

Mindez persze csak feltételezés. Eszem ágában sincs kétségbe vonni, tagadni vagy jelentéktelen színben feltüntetni a holokausztot.

De azt talán szabad fejtegetni, hogy mi motiválta a törvényhozókat.

Napi nézője vagyok Havas Henrik videóblogjának, s most olvasom a harmadik Havas-könyvet.

A mai napon a havashenrik.hu-n új videóposzt helyett a képen olvasható üzenetet találtam. A kiírt e-mail cím alapján megnéztem a Tabu TV-t, meg is találtam ezt a videót: Elfogyott Havas Henrik pénze! Lerántottuk a leplet!.

Először arra gondoltam, hogy na, most lesz egy csomó cikk a neten: az indexen, a velvet bulvár rovatában, és persze lehet, hogy lesznek habzó szájú emberkék, akik - a becsületsértés határait átlépve - kárörvendő blogbejegyzéseket írnak majd index.hu-s megrendelésre a blog.hu-n, s talán még Fábry Sándor is megemlékezik a műsorában, hálából a Táncsics Mihály díjas videóért.

Egy biztos: Havas Henrik kivételes újságíró. Ma, amikor újságírói etikáról a valós életben soha, legfeljebb az egyetemeken lehet hallani, mikor egészen fontos témákban demcsákzsuzsákat ültetnek be igazi riporterek helyett, s amikor áltörténetekkel, megcsinált figurákkal teli bábszínházat olvashatunk/láthatunk a napilapokban/tévében, valós és valóban érdekes dolgok helyett, szükség van Havas Henrikre. Kell valaki, aki ahelyett, hogy azt mondaná "XY politikus óvatos volt", kimondja, hogy "sumákolt", valaki, aki megteheti, hogy azt mondja: "XY gazember" ahelyett, hogy finomkodna.

Őszintén szólva: leszarom, hogy a Tabu TV-ban elhangzottak igazak-e, ők foglalkozzanak inkább azzal, hogy olyan riportereket keresnek, akik tudnak beszélni. Nem érdekel, hogy Havas becsületes-e, kedves-e vagy kölcsönadja-e a radírt. Egy dolog számít: az olvasóit ne csapja be.

Havas legutóbbi könyve a Kedves Feri, Sanyi és a többiek nem más, mint a most megszűnt videóblog írásos változata. Mikor megkaptam születésnapomra a babámtól, arra gondoltam: melyik kiadó vállalja be egy olyan könyvnek a kiadását, amelynek teljes tartalma ingyen olvasható a neten?.

Vajon nem szándékos a blog megszűntetése, nem így próbálják eladhatóvá tenni a könyvet? Nem lehet, hogy a tartozás valójában kacsa és épp a botrányról szóló cikkekkel akarnak ingyen reklámot szerezni? Nem lehet, hogy pár hónap múlva újraindul a videóblog egy másik szolgáltatónál (vagy ugyanennél) a régi videók nélkül, és kezdődik az egész elölről egészen a második blogkönyvig? Szívből remélem, hogy nem.

Henrik bácsi, ne bassz át minket.

update (2010.02.05.): apa, kezdődik!

Pár hete még a csapból is az folyt, hogy a Boros-Bochkor páros fel van háborodva amiatt, a döntés miatt, hogy vége a Sláger Rádió országos műsorszórásának. Volt itt kérem minden: petíció, aláírásgyűjtés, szájaknak jajgatása.

A peritionspot.com-on a következő szöveggel buzdítottak bennünket: Aki szeretné tudatni Bochi-ékkal, hogy szereti a Sláger Rádiót, írja alá. Ettől a petíciótól ne várja senki, hogy a döntéshozók megváltoztatják a véleményüket, ez nem erről szól. Ez egyszerűen csak egy válasz Jeffrey H. Smulyan, a Sláger Rádió és az Emmis International tulajdonosának felhívására, hogy “Aki szereti a Sláger Rádiót, az tudassa velünk, és a kormánnyal!”. Igen, a kormánnyal, mert sajnos már a politika is belekeveredett a rádiófrekvenciák körüli balhéba.

Tegnap Budapestre jövet pedig mit látnak szemeim? A mi Gabink és Lalink mosolyog vissza a Neo FM-es plakátról. Ezek szerint már nem is olyan nagy baj a változás? Lehet persze azt mondani, hogy ők is pénzből élnek, de én nem féltem annyira az urakat.

Gerinc, barátaim, az kéne. Mert hogy lehetett volna nemet mondani a Neo FM-nek, lehetett volna 1-2 évre kivonulni a rádiózásból, könyvet írni vagy valamelyik tévénél elhelyezkedni. Csak hogy lássa a nép, hogy a felháborodás valódi volt. Vagy ha már igent mondtak, akkor miért ugráltak az elején? Nem lehetett volna azt mondani, hogy "Lali meg én nem örülünk a döntésnek, de hát ilyen a popszakma, elfogadjuk."?

Nem boncolgatom, hogy a politikai döntés mennyire volt gusztustalan, mert számomra nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy két ember azért sírt heteken át, mert igazsságtalan döntés született. Felpiszkálták a lakosságot, hogy álljanak ki mellettük. Ezt követően pedig megrázzák magukat, és benyalnak a döntés kedvezményezetteinek.

Ha lehet hinni Hankiss Elemérnek, a magyar "értelmiségiek" kulcsfontosságú szerepet játszanak az ország közerkölcsének, az emberek gondolkodásmódjának formálásában. Ha Borost és Bochkort mint médiaszemélyiségeket is a magyar értelmiséghez soroljuk, nos remélem senkinek sem az ő viselkedésük lesz a minta.

kár értünk.

Nincs kedvem utánajárni, de valaki igazán elmagyarázhatná, mire jó a twitter.

Cserébe elárulom, hogy 2010 legszarabb vagánykodó férfidumája az lesz, hogy "már csak hármat kell dugni és vége a vizsgaidőszaknak".

do ut des, do ut facias

Még általánosban részt vettem egy városi versmondó versenyen, amit a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából rendeztek, a Szoboszlói Úti Általános Iskolában.

Petőfi Sándor: Az erdélyi hadsereg c. versét szavaltam, amiért különdíjas lettem (s ezért - a szépségversenyekkel ellentétben - nem kellett leszopnom a főszponzor képviselőjét).

A verseny szünetében a Debrecen Televízió rövid riportot forgatott velem meg egy kislánnyal. A kislány velem egyidős lehetett (kb 11-12 éves), pubertás kor előtti gyerek (egyébként ő nem ért el helyezést). Mikor megkérdezték tőle, hogy miért vesz részt a versenyen, azt mondta, hogy azért, mert büszke arra, hogy magyar.

Nagyon szép dolog a hazaszeretet, de akkoriban nem olyan világot éltünk, hogy egy 11-12 éves gyereknek bármi fogalma is legyen a magyarságról. A kislányról lerítt, hogy a magyartanára adta a szájába a szöveget... őszintén: egy 12 éves lányt akkoriban a dzsesszbalett meg a tamagochi érdekelte (és legfeljebb ezekre lehetett büszke), esetleg a Xénia-láz, de hogy magasról szart arra, hogy melyik nemzethez tartozik, az tuti. Pláne, hogy akkoriban még nem virágzott annyira a multikulti, mint most. Az akkori magyar gyerekek 98%-a más nemzet tagjaival nem is találkozott még, leszámítva Yun-t, a vietnámi kiscsajt a harmadik béből, de erősen kétlem, hogy a meginterjúvolt kislány Yun-hoz mérve lett volna büszke a magyarságára.

A tanárommal össze is mosolyogtunk a kislányon. Azért megkérdeztem, hogy én majd mit mondjak, ha kérdeznek, de azt mondta, hogy mondjam azt, ami eszembe jut.

Tőlem is megkérdezték, hogy miért vettem részt a versenyen, s azt feleltem, hogy azért, mert a tanárom mondta, hogy van ez a szavalóverseny, és kérdezte, hogy neveznék-e, mire igent mondtam. Kérdezték, hogy a szüleim büszkék-e rám, mire azt mondtam, hogy anyukám örülni szokott a versenyeimnek.

A miniriport után mondták, hogy az esti híradóban leszünk benne.

Én persze felhívtam nagyapámékat meg a haverjaimat, hogy nézzék a tévét, mert benne leszek. Nos, nem voltam benne. A hülye DTV-sek jól kivágtak. Egész este bőgtem, főleg az esett rosszul, hogy a kis szőke csajt bezzeg benthagyták a műsorban, mert hát milyen édes már hogy büszke arra hogy.

mégis győztes, mégis új és magyar.

Egyébként ma már nem értem, miért akartam bekerülni ebbe a tévébe.

Imádom, amikor időről időre újságcikk jelenik meg arról, hogy milyen undorító állapotban vannak a MÁV kocsik, nem is beszélve a wc-ről. Leírják, hogy az ülések ki vannak hasítva, a hőszabályzó miatt pedig vagy meg lehet fagyni, vagy odaolvad az ember segge az ülésre.

Gimnáziumban volt egy tanár, akit úgy hívtak, hogy ****né. A férje valami főarc volt az egyetemen, az asszony pedig az egész világ tudomására akarta juttatni, hogy bizony ő az a nő, aki ezt a pasit magához tudta láncolni a nemi szervével. A kollégák egymást Erikának meg Tibornak szólították, de ő még mindig ....né volt. Negyedikben elmentek hozzá a tanítványai szerenádozni. A lakás olyan, mint egy múzeum, kis oszlopokon álló vázák mindenütt. A kedves ...né szerette elmondani, hogy ezt melyik országban vették/kapták melyik prominens személytől. Díszes kristálycsillárok lógnak a plafonról, egyszóval a ház belülről olyan, mintha Katalin cárnő rezidenciája lenne. Az apró homokszem akkor kerül a gépbe, mikor a dalos diáknak vizelhetnékje támad. A wc-ben ugyanis el van repedve a műanyag ülőke, a falon vastagon áll a penész, ahol pedig nem, ott kunkorodik a rothadó tapéta. Persze ....né mosolyogva szabadkozott, hogy azt remélte, senki nem megy ki náluk a wc-re, mert azt még nem újították fel.

Voltaképpen a MÁV a magyar állami szféra wc-je. Persze, lehetne azt is mondani, hogy a kórházak is az állam wc-i, de ha ennyi szaróhely van, akkor miért van azzal tele az újság, hogy jópáran épp enni járnak oda?

az vagy, amit kiszarsz.

Az előzőről jutott eszembe ez a mese:

- Te, drágám.

- Mi van, már aludtam.

- Felhívott a Tibi.

- Milyen Tibi?

- Hogyhogy melyik. Hát aki benyomta a gyereket a suliba.

- Ja, igen. Mit akart?

- A lánya végez az egyetemen, és a médiában akar dolgozni.

- És, nem tudod benyomni?

- Nem. De van egy ötletem. Játsszuk el, hogy megcsallak vele, őt majd felkapja a Blikk, utána meg boldoguljon, ahogy tud.

- Elment az eszed?

- Szívem, tudod, hogy tartozunk a Tibinek.

- Tudom. De ez hülyeség. Én nem is vagyok ismert.

- De én igen. Na, megteszed? Két hónap az egész, utána becsszó, hogy megveszem azt a kocsit, amit kértél.

- Na jó, de csak a Tibi miatt.

- Persze. Tibi miatt.

jó éjszakát, gyerekek!

Egy hete még csak kolisoktól hallottam, most meg a Havas Henrik foglalkozik azzal, hogy a tv2-s Mokka műsorvezetője, Kárász Róbert csalja az asszonyt egy ELTE kommunikáció szakos lyánnyal, bizonyos Benedek Róza Muriellel (akinek második keresztnevétől behal minden helyesírás-ellenőrző).

Elég szomorú, ha valaki úgy gondolja, hogy ez a jó módszer bekerülni a köztudatba.

Szinte látom magam előtt, ahogy pár hónap múlva behívják a csajt valami talkshow-ba, hogy "Tapsoljuk meg Rózát, akivel Kárász úr csalja a nejét!". A csaj bejön valami nagy testű, törzskönyvezett kutyával, leül, a kutya a lábához fekszik.

"Róza - így a műsorvezető - meséld el hol és hányszor csalták meg veled Kárásznét, s hogy mit tudsz te, amit az asszony nem tudott."

Róza elmondja (közben az operatőr többször mutatja közelről a mellét, meg a csizmáját) aztán mesél néhány sablonos sztorit a kutyájáról. A végén elhinti, hogy a médiában akar elhelyezkedni, meg hogy nem akarja kihasználni azt, hogy Kárász Róbert mögötte áll (a közönség félreérti a mondatot és röhög). Újabb taps, Róza el, aztán következő műsorszámként behívnak egy férfit, aki meg tudja enni a saját taknyát.

Egyébként a csaj valójában így néz ki (a cikkeknél közölt képekkel ellentétben).

Ha én negyvenéves gyermeket nevelő házasember volnék, százszor is meggondolnám, mielőtt ország-világ előtt kiteregetem, hogy megcsalom az asszonyt, pláne hogy kivel. Azért mégiscsak van egy szint, ami alatt ugye nem csalunk meg senkit. Aztán van egy olyan szint is, ami alatt legfeljebb olcsó motelszobákban találkozunk, meg néha küldünk csokit. Azt már nem is mondom, hogy ha mondjuk az ember belül nem egy hernyó, akkor elválik még a szennyes kiteregetése előtt.

Kárász Róbert feltehetően leszarja, hogy a gyereke mit gondol vagy hogy pár év múlva mit fog gondolni erről az egészről. Mármint arról, hogy apu megcsalta anyut egy olyan csajjal, akinél még az a lány is jobban néz ki, akin együtt szoktak röhögni a barátaival a suliban. Bár addigra valószínűleg Róza is többre viszi, mondjuk műsorvezető lesz egy emeltdíjas telefonos játékban.

és ezért tényleg megérte.

A könyvesblogon van egy cikk arról, hogy fog kinézni a jövőben az újság.

de hogy fogom belecsomagolni a szalonnát?

Két hét szenvedés után négyest kaptam, úgyhogy ma feltehetően én is azt fogom csinálni, mint Peti bácsi a képen.

valószínű, hogy veszíteni fogok, mert részeg leszek.